Településtörténet

Magyarszentmiklós és környéke az őskortól kezdve lakott hely volt. (Szeglak, Szeglakszentmiklós, Németszenmiklós, Magyarszentmiklós) Kanizsától észak-nyugatra találunk ma egy másik Szentmiklóst amelynek későbbi neve Németszentmiklós, illetve Magyarszentmiklós. 1278-ban, névben tűnik fel, Szentmiklósi Jakab mester fia János nevében, aki Zala nevű birtokát eladta a Salamonváriak őseinek, Demeter fiainak. Szentmiklóst akkor úgy határozták meg közelebbről, hogy Kanizsa mellett fekszik, de S. Nikolao de iuxta Kanysa, ami csak a Kanizsa vizére vonatkozhat, s így erre a Szentmiklósra kell itt gondolnunk. 1343-ban a veszprémi Káptalan kiküldöttei előtt úgy rendelkezett Katalin asszony, Dénes özvegye, hogy Szeglakszentmiklós falu birtok felét mely a Kanizsa-folyó mellett fekszik – unokájának, Margit lánya urának, Kozma fia leányának Ilonának adja, Gyovadi Márk fia Miklós feleségének.
Megemlítette akkor Katalin, hogy ez a birtok őt és leányai hitbér, illetve negyedik lehetőség fejében illeti meg. 1358-ban azután ez az Ilona asszony, akkor még Gyovadi Márk fia, Miklós özvegye, e birtok felét eladta 20 márkáért Kanizsai János mesternek. Azt mondta a birtokról ekkor, hogy a nagyanyja adta neki esküvője alkalmával. Így jutott tehát ez a birtok a kanizsaiak kezére! 1358-ban Kanizsai Lőrinc fiai, János és Benedek, tiltják ki Egyed fia, András fiait, akiké volt Szeglak másik fele, hogy ezt elidegenítsék, Móriczhelyi Farkast, pedig annak megvételétől vagy bármi címen való elfoglalásától. A következő évben megismételte ezt Kanizsai János, s akkor Miklós bán fiait tiltotta el annak megszerzésétől. Úgy látszik azonban, hogy 1359-ben Miklós volt bán fia Lóránd elfoglalta mégis Szentmiklóst, mert Kanizsai János ez évben megidézte Lórándot, hogy adjon számot arról, hogy miért tartja elfoglalva Szeglakszentmiklóst. Azonban hiába ismételték ezt meg számtalanszor, később már fiát idézve meg, azok egyike sem jelent meg, és a per még 1365-ben is folyt.
1375-ben e birtok miatt Szentgyörgyi Mátyás fiai pereskedtek Csapi László fiaival, s ítélet úgy szólt, hogy a birtok negyedét a Szentgyörgyiek a háromnegyedét, pedig a Csapiak kapták meg, s őket a zalai konvent ellentmondás nélkül be is iktatta. A Szentgyörgyiek is a Bikács nemzetségből valók voltak, s András említett fiai, akikkel többször találkoztunk, 1343-ban például a Szentgyörgyinek nevezik! Most azután hosszú ideig nem hallunk róluk semmit, csak 1452-ben olvassuk azt, hogy Csapi Tamás fia Máté Csapi, Szentgyörgy, Szentmiklós stb. birtokait elzálogosította Páti Török László fiainak, 1455-ben, pedig fivérének, Csapi Andrásnak. 1458-ban Csapi András birtokai közt olvassuk itteni részeit is, s ezeket 1465-ben a leányaira hagyta. Csapi egyik lánya, Lónyai Alberthez ment feleségül, aki 1478-ban a nővére iránt való szeretetből neki – B. Both Jánosnénak és urának – eladta részeit, így az ittenieket is 2000 forintért. A XV. század derekán tűnik fel Damonyai család, amely itt később is szerepelt: 1443-ban találkozunk Damonyai Benedekkel, aki valószínűleg a Kanizsaiak familiárisa volt ekkor. Előnevet ekkor nem adtak nevéhez, 1448-ban már Szentmiklósi előnévvel szerepelt Damonyai László, Berzencze szomszédai között. 1504-ben királyi embervolt Szentmiklósi Damonyai Mihály, Szerdahely vidékén, 1506-ban Damonyai Miklósról olvasunk, aki itt birtokos volt. 1509-ben Gyűrűsi János deák (más néven Isabarü), aki unokatestvére volt Damonyai Miklósnak, Eufémia, a lánya iránti rokoni szeretetből neki adta itteni részét, Miklós ekkor már nem élt.

1548-ban Damonyai Péter birtoka, aki előző évi török fogsága miatt elzálogosította a falut, váltságdíja kifizetése végett. A 16. század elején népes falu volt, birtokosai ekkor: Kaczor, Semjén, Petri, Kovács, Zyly, Dely családok. A török idők alatt többször is pusztítás érte, 1548-ban a törökök teljesen felégették, még az állatokat is elhajtották. Az 1570. évi török támadás után egy ideig csak mint puszta volt említve. Területét milejiek bérelték évi cenzusért. Keresztény földesura Lőrinte János volt, de ő 1685-ben elzálogosította, majd örökül adta Pacsay Zsuzsannának, aki 1692-ben örök áron eladta. 1700-ban báró Schenkendorf, a kanizsai vár kapitánya birtokában volt. Az 1700-as évek elején több tulajdonosa is volt, míg végül Mária Terézia adománya folytán gróf Batthyány Lajos tulajdonába került, aki a homokkomáromi uradalomhoz csatolta, annak része maradt 1848-ig.

1744-ben Koblenzből érkezett svábokat telepítettek a faluba, akik a jobbágyi kötöttségektől mentes, szabad költözésű polgárok voltak. A Mária Terézia-féle urbárium idején a falu III. osztályú. 1782-ben 259 lélek élt itt, temploma, papja nem volt. 1828-ban 41 házban 378, 1832-ben 408 lakosa volt.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a falu iskolájában magyar és német nyelven folyt az oktatás, télen 84, nyáron 51 tanulója volt. Ekkor 16,5 jobbágytelek volt a faluban és 27 zsellér élt itt. A népesség 1930-ig lassú ütemben nőtt, azóta csökkent. Arányaiban magas volt az írni-olvasni tudók száma is. 1935-re már a lakosság színmagyar és római katolikus volt.